2006.
A legnagyobb hatalom általában a férfiak kezében összpontosul, mégis egyre gyakoribb, hogy egy nő áll egy nagyvállalat, vagy akár egy ország élén. Az amerikai Forbes gazdasági magazin 2006-ban is összeállította a világ száz legbefolyásosabb nőinek listáját.
A listával kapcsolatban nem lehet győztesekről és vesztesekről beszélni, hiszen aki ide bekerül, az már igen komoly teljesítményt mutatott fel az adott szektorban.
Az üzleti és a politikai élet vezetőinél - emancipáció ide, vagy oda - még mindig hatalmas többségben vannak a férfiak, manapság azonban már jó néhány nőnek is sikerült komoly pozícióba kerülnie. Az amerikai Forbes gazdasági magazin minden évben összeállítja a száz legbefolyásosabb nő listáját. A hölgyek többségükben a politikai és az üzleti elitből kerülnek ki, s bár korábban az első tízbe csak amerikaiak kerültek be idén viszont már egy német, egy francia, mi több egy kínai hölgy is befért.
A Forbes lista utolsó, századik helyén Törökország legnagyobb média-konglomerátumának megbízott elnöknője áll. Imre Barmanbek az elsősorban médiabirodalmáról és energetikai érdekeltségeiről ismert török Dogan Holding-nál tevékenykedik, leginkább pedig azzal vívta ki magának az elismerést, hogy a vállalat bevételét néhány év alatt közel 50 százalékkal, 5,7 milliárd dollárra tornázta fel.
A 90. helyen az amerikai Gail Berman, a Paramount Pictures elnöke található. A 94 éves fennállása óta több mint 2500 filmet jegyző filmstúdió - többek között ők készítették el minden idők eddigi legnagyobb bevételt hozó filmjét, a Titanic-ot - teljes forgalma tavaly 3 milliárd dollár volt, tiszta profitja pedig meghaladta a 62 millió dollárt. Szintén a filmiparban utazik a lista 94. helyén álló Stancey Snider, aki a Steven Spielberg által alapított, animációs filmjeiről ismert DreamWorks stúdió vezetője.
A Forbes összeállításának 83. és 89. helyén egy-egy miniszterelnök áll. Az utóbbin Portia Simpson Miller, aki február óta Jamaicát kormányozza, előtte pedig - többek között - sport-, és turisztikai miniszterként is tevékenykedett. A miniszterelnök-asszony népszerűségét annak is köszönheti, hogy különböző szociális programokkal igyekszik támogatni a szegény rétegeket, valamint hatásosan harcol a korrupció ellen. A 83. helyezett 48 éves Luisa Diogo Mozambik elnöke leginkább arról híres, hogy keményen bírálja a nyugati országokat azért, mert nem követik nyomon, hová is jutnak az Afrikába küldött segélyek, valamint hogy sokkal többet ígérgetnek annál, mint amennyit valójában adnak. Évről-évre egyre előrébb kerül a Forbes listájának most 68. helyén álló Han Myung-sook. Az utóbbi években hatalmas tempóban fejlődő Dél-Korea vezetője az első női miniszterelnöke az országnak, népszerűségét pedig jelentősen növeli, hogy mindig is kiállt az alapvető emberi jogokért, annyira, hogy nézeteinek köszönhetően két évet börtönben is el kellett töltenie.
A lista közepe felé rengeteg médiamogullal találkozni. Ilyen például az 59. helyezett Amy Pascal, az amerikai Sony Pictures Entertainment Motion Picture Group elnöke, aki ezelőtt a Columbia Pictures-nél töltött mintegy húsz évet, jelenlegi munkahelyén pedig olyan sikerfilmek fűződnek a nevéhez, mint a 2002-ben bemutatott Pókember, vagy az idei év talán legnagyobb mozisikere, az eddig közel egymilliárd dollár bevételt produkáló a Da Vinci Kód. Az 53. pozíciót Ann Moore, az Egyesült Államokban a legnépszerűbb magazinokat kiadó Time Inc. elnök-vezérigazgatónője foglalja el. A Moore által vezetett vállalat többek között olyan neves kiadványok tulajdonosa, mint a Time, a People, vagy a Sports Illustrated magazinok. Közvetlenül előtte, az 52. helyen található Judy McGrath, az MTV Networks elnök-vezérigazgatója. A vállalatcsoport nagyságát érzékelteti, hogy csak az idén 25 éves MTV zenecsatornának világszerte 82 millió nézője van havonta, a McGrath irányítása alatt lévő adók pedig összesen több mint 440 millió háztartásban foghatók. Az MTV Networks alá többek között olyanok tartoznak, mint a szintén zenét sugárzó VH1, a Nickelodeon rajzfilm-adó, vagy a Comedy Central humorcsatorna.
A Forbes lista ötvenedik helyén a londoni tőzsde elnöke, Clara Furse található. A 48 éves hölgy 2001-ben vette át a világ legrégebbi börzéjének vezetését, előtte pedig a Credit Lyonnais Rouse Bank elnöke volt. A 46. helyet szintén egy angol hölgy, II. Erzsébet királynő foglalja el. Az immáron 80 éves uralkodó ugyan a gyakorlatban nem vesz részt szervesen az ország irányításában, ellenben hetente megbeszélést tart a brit miniszterelnökkel, az emberek szeretetét és tiszteletét pedig többek között azzal vívta ki magának, hogy bő 620 különböző jótékonysági szervezetet támogat, igaz, ezt meg is engedheti magának a becslések szerint körülbelül 500 millió dollárra tehető vagyonából.
Az összeállítás 43. helyén az amerikai First Lady található, megelőzve ezzel a brit királynőt. Az idén 60 éves Laura Bush elsősorban különböző jótékonysági szervezetek támogatójaként kíván szerepet vállalni a közéletben, saját alapítványát pedig az amerikai könyvtárak támogatására hozta létre.
A legbefolyásosabb száz nő között kifejezetten előkelő, 22. helyen szerepel egy amerikai dotcom-milliomos, Margaret Whitman. Az 50 éves hölgy 1998 óta az eBay online bolhapiac elnök-vezérigazgatója, ezen kívül azonban még olyan nagyvállalatoknál is az igazgatói tanács tagja, mint a DreamWorks, vagy a Procter&Gamble, őt tehát nem véletlenül tartják a világ egyik leggazdagabb embereként is számon. Szintén a számítástechnika iparában ért el jelentős sikereket a lista 19. helyén álló Ann Livermore. A Hewlett-Packard elnöke alaposan felvirágoztatta az elsősorban hardvereket gyártó cégóriást, mára így éves árbevétele a cégnek meghaladja a 91 milliárd dollárt, miközben világszerte nagyságrendileg 150 ezer embert foglalkoztat.
A Forbes összeállításának ötödik helyezettje a Xerox elnök-vezérigazgatója, Anne Mulcahy lett. Az 54 éves Mulcahy 30 évvel ezelőtt kezdett el a vállalatnak dolgozni, jelenlegi pozícióját pedig 2002 óta tölti be. Érdemes viszont rá figyelni, hiszen 2005-ben még csak hatodikként rangsorolta a Forbes ugyanezen listán. Éppen, hogy lecsúszott a dobogós helyezésről az indiai származású Indra Nooyi, a PepsiCo vezetője, akinek vállalata nem kevesebb, mint száz milliárd dolláros bevételt produkált a tavalyi esztendőben. A dobogó legalsó fokára Wu Yi, Kína egyik vezetője és egészségügyi minisztere állhatott. A politikai szerepvállalása meghozta számára az anyagi sikert is, ennél azonban fontosabb, hogy megpróbál jó kapcsolatot kialakítani mind az Európai Unióval, mind pedig az Egyesült Államokkal.
A 2005. évi győztesnek i2006-ban csak a második helyre futotta, noha emiatt sehol nem kell szégyenkeznie. Condoleezza Rice, az Egyesült Államok külügyminisztereként George W. Bush egyik első számú tanácsadója, aki a külföldi országok és a politológusok véleménye szerint meglepően jól végzi a feladatát és minden eszközzel megpróbálja fenntartani a jó kapcsolatokat a világ földrajzi, politikai és kulturális értelemben egyaránt legtávolabbi pontjaival is.
A Forbes összeállítása szerint 2006 legbefolyásosabb hölgye Angela Merkel lett. A német történelem első női kancellárja 2005-ben nyerte meg a választási csatát a szociáldemokrata Gerhard Schröder-rel szemben, azóta pedig elsősorban az egészségügy megújításán és a vállalati adózási rendszer átalakításán dogozik.





